Cickaszem

 Minden új animéről megtekintés előtt megnézek pár AMV-t, mert nekem az mond a legtöbbet. A Claymore-ról nehéz jó AMV-t találni, aki gyakran néz ilyeneket az tudja hogy van ez: néhány animéről százszámra vannak jobbnál jobbak, néhányról nem. Mielőtt rátérnék konkrétan az animére, íme a legjobb amit találtam:

 Csapjunk a lecsóba.

Ahogy az lenni szokott, manga alapján készült, 2007-es év, 26 rész, AVEX és MADHOUSE stúdiók, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Tehát viszonylag új anime, igen-igen jó ''szülőktől''. Animeaddicts-on 3 díjat söpört be(2007 legjobb: akció, fantasy, női karakter). Nem ismertetném külön a történetet, akit érdekel elolvashatja szinte minden anime-nyilvántartó/ismertető oldalon. Csak röviden annyit, hogy a középkorihoz hasonló világban Yomák, egyfajta emberevő lények élnek és csemegézik a népet. Ezek emberkez hasonló felépítésűek, durván két ember magasak. Az emberek azért nem tudnak szembeszállni velük, mert képesek más emberek testében elrejtőzni úgy hogy az egyén emlékei és viselkedése nem változik, tehát a yoma csak észrevétlenül irányít. Ezek miatt hozták létre a claymore-okat, akik valaha emberek voltak de yomával keresztezték őket és így ,,emberi szívvel irányítják a yoma erőt''. A yoma erő egyfajta aurát bocsát ki, a yokit, és ez az ami miatt  képesek az emberek közül kiszűrni a yomát. Egy fontos részlet még az újak kedvéért: A claymore-ok mind nők, mert a férfiak yomával való keresztezése, hogy úgy mondjam, nem volt gazdaságos.

Az animébe hamar beleszerettem, sok dolog került bele ugyanis ami nem nevezhető kategóriának vagy műfajnak, inkább amilyan gyenge pontom: női harcosok, hierarchia, középkor/ókor, mély női hangok, gyaloglás. Igen, gyaloglás. Valahogy imádom. Azt is, amikor én megyek messze lábon, és az olyan karaktereket is akik gyakran tesznek hasonlóképpen. Így már az elején jópontokkal indult az anime. A karakterdizájn jóformán egyedül Norihiro Yagi érdeme a mangával, az animében csak finomítottak a rajz cifraságán és megnyújtották, ezzel kicsit idősebbé tették a karaktereket. Clare például a mangában nem néz ki 17-nél többnek, animében akár 25-öt is r lehetne fogni. A képi megvalósítást illetően 3 gondolat bánt engemet, növekvő súlyossági sorrnedben:

Az első a páncélzat. Értem én, hogy felnőtt férfiaknál is bőven erősebb harcosok lévén a megjelenést férfiasítani kellett, ezért rendben is van az óriási vállvédő, de akkor a többit miért csak a lepedő védi? Rubel (egyfajta közvetítő a claymore-ok szervezete és a harcosok között, vele küldik ki a megbízásokat és az ellátmányt a folyamatosan úton lévő harcosoknak) már az elején megmondja: ha létfontosságú pont sérül, akkor még ők is meghalnak. Persze, ők claymore-ok, mit nekik egy felvágott hasi véna vagy levágott láb, szóval halált okozó sérülésként egyedül a fejvesztés ismeretes, de akkor is valahogy indokolatlannak tartom, hogy egy szál hosszúujjú pizsamára felvesznek egy vállvédőt, egy csuklószorítót meg acélpapucsot, ez mégis mennyire véd? Jó, a lábujjaikra nem tudnak rálépni, és ez tényleg hasznos mert rohattul tud fájni, de a többi? A yomának egyébként is kedvelt célpontja a has, ezt a területet minden másnál többször szúrják át.

Harmadik, a stigmák. Először a képek beszéljenek:

 Lássunk valamit a mangából is:

A szent város, Rabona papja ekkor már másodszor látott ilyet.

Deneve sem tanácstalan, mint egy kisközség ha felvilágosításról van szó. A stigma tehát ronda egy dolog. Más elmondásokból arra lehet következtetni, hogy a hason és a mellkason van, egy vagy több frissnek tűnő sebhely, a keresztezés nyoma, de az eddig megjelent 127 kötetből ez az összes, ami kiderül, mondhatni az egyik legnagyobb rejtélye a claymore-nak.

A 17. részben az egyik harcos nem rest egy szál palástban kiállni. Ez azon kivételes esetek egyike amikor nem a mezítelenség van a középpontban, egyrészt mert élet-halál harc folyt éppen, de ami engem illet, csak azt nem értem mi van a stigmával? Nem akarok túl sok képet ezért csak ezt az egyet tettem ide, de ebben a részben sok más kameraállásból szemügyre lehet venni, de stigmát nem találtam.

Most pedig következzék a szőrszálhasogatás.

Vér. Akár harcos, akár yoma sérül meg, vér sablonszerűen fröcsköl, csak szín kérdése hogy kié a vér. A vörös claymore/ember, a lila yoma, de bárkié is, az tuti hogy nagy nyomással spriccel ki kapásból 10-20 liter.

A következő pillanatban elállt, a ruhán pedig 1-2 kisebb folt maradt.

Teresa sorsfordító vágása. Valahogy egy festékkel töltött lufi becsapódását jobban el tudom képzelni, mint hogy itt valakit hosszában kettévágtak.

 Fikázás után jöhetnek a szépségek is.

Összességében egy nagyon jó darab, akárhogy is hangzik a fentiek után.  Néhány pozitívumot ki is emelnék:

Teljesen cukiságmentes, és ez nagyon nagy örömömre szolgált, főleg hogy szinte bármibe belekezd az ember, tudja hogy bármikor eljöhet a pillanat:

Egy különösen jó pont jár a leszbikus kapcsolatok hiányáért. Az egész történet egyetlen srácot kivéve nőkről szól, régi és új barátságokról, küzdelmeikről, bővelkedünk jelenidejű és múltbéli eseményekben amiket szinte mindig 4-es csoportokban éltek át(ez a szabványos vadász-felállás amikor nem mezei yomát kell irtani). Visszaemlékezésekkor, csaták feszült előestéin, lelkifröccsök után, bármikor remek alkalom lett volna kibontakoztatni az effélét. Shunen kategóriás, tehát a közönség is boldog lett volna, mégis hogyan úszta meg? Egyrészt, talán túl sok manapság az azonos neműek kapcsolatával operáló fanservice, különösen a leszbikus téma lett az aduásza sok olcsó darabnak, így lealacsonyította volna. Másrészt a nagy események fejben zajlanak, a harcok minden látvány és fontosság ellenére csak amolyan mellékes feladatok amin át kell menni. Így a kapcsolatok és az érzelmek is megmaradnak fejben, és ezt erősíti a tény, hogy a claymore-ok az őket ért hatások miatt eleve zárkózott, magányos figurák. Akárhogy is, az én szememben megnőtt ettől.

 Manga vs. anime

A legtöbb anime ugyebár manga alapján készül, és ahogy a filmek alapjául szolgáló könyvek, úgy a mangák is részletesebbek, hosszabbak és általában élvezetesebbek is. Mégis, a könyveket és a mangákat is csak a komolyabban érdeklődőknek szokása fellapozni. Nagyjából én is így működök, csak a legjobb animék mangáiba nézek bele, de ritkán jutok 1-2 fejezetnél tovább, inkább visszatérek az animéhez. A Claymore azon előkelő kivételek közé tartozik, ahol az egész anime megtekintése után mégis a manga mellett foglaltam állást. Részben azért, mert az anime utolsó részei nem illettek a képbe, részben pedig azért mert nem úgy fest a dolog, mintha folytatás készülne a manga viszont már messze jár, én pedig nem bírtam a kíváncsiságommal. Magyarra fordítva elérhető valahány fejezet, de nekem macerás azokat letöltögetni és képnézegetővel olvasni, úgyhogy egy angol oldalon veselkedtem neki online olvasni. Az első részekben sok új nem volt, a manga 60. fejezetéig pontosan azonosak az események, csak részleteket hagy ki az anime. Csakhogy az 'északi háború' végén az anime hátat fordít a mangának, lezavarnak egy gyors Boss Fájtot és jön a happy end. Ez volt az a pillanat amikor M3MB3R mester példáját követve legszívesebben én is üvöltöznék fájdalmamban, kikaparnám a szemem és a gödröt is behinteném sóval. Azt a bizonyos utolsó 4 részt soha nem néztem meg újra. Az északi háború valójában ekkor még javában tombolt, és kezdetét vette a történet. Igen itt. A manga ismeretében, az egész anime csak a kezdetek kezdetéről szólt, mintha a Harry Potterből csak a nagybácsinál töltött időt filmesítették volna meg, a Roxfortba érkezésig bezárólag.

Nekem már az animében nagy kedvencem lett a Miria-Deneve-Galathea triumvirátus, és a legnagyobb meglepetésemre mind megmaradt idáig, sőt, belőlük vált a 3 legmeghatározóbb jellem. Bár ez Miriánál talán annyira nem meglepő, ő már az animében is irányító volt, de ahol a manga most tart, már valóságos hadvezér. Galathea magának való figura marad, Miria csapatától függetlenül szökik el a szervezettől. Később meg is vakul, de ennek következtében az eredetileg is egyedülálló yoki-érzékelése utolérhetetlen szintre fejlődik. Deneve az animében nem emelkedik ki, megmarad az aktív Helen passzív társának, éppen csak felcsillant valamit magából az északi háború idején. Kezdetben ez a mangában is így van, később Miria távollétében ő képviseli az észt, és bárkit gatyába ráz aki elgyengül, legyen az csapattárs békeidőben vagy akár maga Miria a csaták közepén.

Hangok

Mint az elején említettem, gyengém az alt hang, így a Claymore ilyen szempontból igazi csemege volt. Teresa (Romi Paku) monológja valóságos auditív gyönyör füleimnek, ezt kismilliószor visszahallgattam. Sajnos, mert már kívülről fújom, így pedig elvész a hatás. Szintén ő adja Edward Elric japán hangját is, ezért a napokban kezdtem neki a Fullmetal Alchemist újranézésének eredeti nyelven, de az élmény sajnos csak a korábbi töredéke, férfiszerepben egészen más a hanghordozása.
A seiyuu-gárda legtöbb tagja japánban igazi híresség, énekes és seiyuu egyszerre, kismillió szereppel. Szinte mindenkit meg lehet találni az olyan darabok hangjai közt mint a Bleach, a Naruto vagy az One piece. Clare hangja ismerős lehet azoknak akik látták az InuYasha második évadát, ő Sango hangja is. Az animéhez kiadtak egy ún. Character songs CD-t, a fontosabb szereplők egy-egy szám erejéig dalolásznak rajta. A számok középszerűek, bár látom az igyekezetet amivel próbálták karakterhez igazítani, azért jó zenének egyiket se nevezném. Kivétel Galatheáé, de egy egész CD kiadásához ezt kevésnek érzem. De, szerencsére nem én vagyok a kiadó.

Még egy említésre érdemes hang: Irene. Hogy értsük miről beszélek, nézzétek meg a videó első 2 percét:

,,-Azért jöttem hogy a fejedet vegyem, Teresa-

-Gondolod, hogy képes vagy rá TE?-''

Mire emlékeztet, mire is?....

Egyszercsak beugrott. Beszéljenek a képek:

Befejezésül egy apróság

Nevek. Középkori európai környezet lévén a nevek is néhány kivételtől eltekintve (Galathea és Undine görög mitológiai nevek, Rafaela és Miria(eredetileg Miriam->Mária) pedig héber nevek) nyugatiak, Teresa, Clare, Irene, Sophia, Noel, Flora, Helen, Alicia, Beth ésatöbbi. Érdekes, hogy a lelkes fordítóbrigádok a japán neveket tudják kezelni, de a nyugatiakat amivel a való világban is találkozhat bárki, már nehézkesen. A legtöbb feliratozót és manga fordítót megtéveszt a japánok kiejtése. Clare-t még meg tudják jegyezni és nem írják Kurea-nak, de a többi nevet, főleg amikben egymás mellett van két mássalhangzó vagy neadj'Isten R betű van benne, na azokból már száma nincsen a variációiknak. Irene, vagy mifelénk Irén, leginkább Ilena-ként ismert. Rafaela, a héber Rafael-el együtt elég ismert név kéne hogy legyen ahoz hogy ne írjuk Raphuela-nak. Kuenia-t fejtegettem legtovább, hogy kire gondolt vagy mit hallott a fordító, végül visszanéztem az anime feliratában, és Queenie lett a megfejtés. Főleg a manga későbbi köteteiben lett zavaró a dolog, ahol sok az új, vissza-visszatérő mellékszereplő és nekem tudni kéne, hogy akit az előző kötetben Sinuthia-nak hívtak, az most odaveszett, vagy netán azonos Cyntiával?